Kosár
0
0 Ft
Örökölt traumák
2024.10.28
Azt gondolom, sorsot nem lehet örökölni. Azt mi írjuk. De traumákat, blokkokat, korlátokat, programokat, félelmeket, mintákat nagyon is.
És ahogy nagy kedvencem, Jung mondja:
"Mindaddig, amíg a tudattalan tudatossá nem válik, a tudatalatti fogja irányítani az életed, és te sorsnak fogod hívni."
Az örökölt családi minták azok a félelmek, érzések és viselkedésminták, amelyeket tudtunkon kívül átvettünk, hogy generációról generációra mozgásban tartsuk a szenvedés körhintáját.
Az, hogy honnan jöttünk, kihat arra, hogy hová tartunk, és ami nem oldódott meg a múltban, az hatással van a jelenre. A traumák hatásai generációról generációra szállhatnak, ezt a hagyatékot nevezzük családi traumának.
A családunk története a mi történetünk. Tetszik vagy sem, itt lakik bennünk.
Akármilyen történetünk van a szüleinkről, nem törölhetjük őket magunkból. Ők bennünk vannak, mi hozzájuk tartozunk- még akkor is, ha soha nem találkoztunk velük. Ha elutasítjuk őket, azzal csak még messzebb kerülünk magunktól, és még több szenvedésben lesz részünk.
A VÁLTOZÁS BENNÜNK TÖRTÉNIK. A GYÓGYULÁS BELSŐ MUNKA EREDMÉNYE.
A fájdalom nem mindig oszlik el magtól, és nem feltétlenül csökken az idővel. Előfordul, hogy az eredeti személy, aki elszenvedte a traumát, már elhunyt, és a története az évek alatt feledésbe merült. Az emlékei és a fizikai érzékletei azonban töredékesen tovább élnek, mintha a múltból kísértve keresne feloldást a ma élők testében és lelkében. Amikor megpróbálunk ellenállni valami fájdalmas dolognak, gyakran épp a kerülni kívánt fájdalmat tartósítjuk.
Ahogy Jung mondja:
"Aminek ellenállsz, az nem csupán fennmarad, hanem még nagyobbra nő."
Ez a folyamatos szenvedés receptje.
Az elménk folyamatosan a legrosszabb forgatókönyvre gondolva kínoz minket, és azt hazudja, ha eléggé szorongunk, elszigetelhetjük magunkat attól, amitől a legjobban rettegünk. De a szívnek néha össze kell törnie, hogy meggyógyulhasson. Soha semmilyen tapasztalat nem megy veszendőbe. Minden, ami történik velünk, értékes, akár felismerjük a jelentőségét, akár nem. Minden vezet valahová.
A trauma egyik tulajdonsága, hogy nem tudjuk világosan elmondani, amit átéltünk. Nem csak szavakat nem találunk, az emlékezetünkkel is történik valami. Pontos emlékek helyett képekké, fizikai érzékletekké és szavakká bomló emlékfoszlányokat tárolunk a tudatalattinkban, amelyeket később bármi aktiválhat, ami akár a leghalványabban emlékeztet az eredeti élményre.
Mintha egy visszatekerő gombot nyomtak volna meg bennünk, mi pedig újra lejátszanánk az eredeti trauma bizonyos aspektusait a jelenben: tudat alatt a régi, ismerős, múltat visszhangzó minták szerint reagálunk.
A TRAUMÁS VISSZAJÁTSZÁS, VAGY AHOGYAN FREUD NEVEZTE, ISMÉTLÉSKÉNYSZER, A TUDATALATTI PRÓBÁLKOZÁSA, HOGY ÚJRAJÁTSSZA A MEGOLDATLAN, HOGY EZÚTTAL MEGOLDHASSUK.
Ez az "erő" működik annak a folyamatnak a hátterében is, amikor családok generációi ismétlik a megoldatlan traumákat.
De egyáltalán: mi is az a trauma?
Sokan azt gondolják, hogy valamilyen szerencsétlen eseményről van szó, egy katasztrófáról, amely megtörténik az emberrel.
Valójában azonban a trauma nem maga az esemény, hanem az arra adott reakció.
A trauma egy idegrendszeri reakció egy olyan eseményre, amely miatt az egyén fenyegetve érzi a saját maga vagy más, számára fontos egyének életét és/vagy biztonságát. Nemcsak az traumatizálódhat, aki közvetlenül él át egy ilyen eseményt, hanem az is, aki szemtanújává válik annak, vagy valakitől nagy részletességgel értesül róla.
Az idegrendszerben elindul egy úgynevezett neurokémiai kaszkád vagy változássorozat.
- az éberségi szint emelkedik, hogy az egyén megküzdhessen azzal, ami történt.
- ha mégsem tud megküzdeni, akkor egy tehetetlen, fagyott, dermedt állapot lesz úrrá rajta. Később, ahányszor valaminek hatására felélénkül benne az emlék, ugyanaz az állapot jön létre érzelmileg és a testi reakciók szintjén is, mint az eredeti helyzetben. Amikor valaki egy traumatikus eseményt követően tartósan tüneteket mutat, azt mondjuk, hogy PTSD-ben szenved.
A traumatikus emlékek nem úgy tárolódnak, mint a többi emlékünk, hanem INTEGRÁLHATATLANOK lehetnek. Vagyis ahelyett, hogy a többi emlékünkkel együtt a múltbeli események között tárolódnának, jelenbelinek mutatják magukat olyan kínzó tünetek formájában, mint az emlékbetörések, a pánikrohamok, a rémálmok, a depresszió, és mindannak az elkerülése, ami az eredeti traumára emlékeztet.
A trauma bekövetkezhet egy egyszeri felkavaró esemény nyomán, mint egy baleset, egy természeti katasztrófa vagy egy erőszakos cselekmény, de lehet valamilyen ismétlődő vagy tartósan fennálló negatív élmény hatása is, amely általában már gyermekkorban elkezdődik. Ezt nevezzük fejlődési vagy kapcsolati traumának. És ez az, amiről a workshop szülősebek című része fog szólni.
A traumának ez a formája tipikusan a tartós gyermekkor elhanyagolásból, bántalmazásból ered, vagy abból, hogy a szülő képtelen ráhangolódni gyermeke igényeire. Egy kisgyerek, aki teljesen ki van szolgáltatva a gondozójának, ezeket az élményeket életveszélyesnek élheti meg, és ennek a fajta traumának rendkívül súlyos következményei lehetnek az agy és az idegrendszer fejlődésére, valamint arra, hogy hogyan látja a későbbiekben önmagát, a többi embert és a világot.
A transzgenerációs traumák egy nagy része valójában nem más, mint a nemzedékről nemzedékre örökített fejlődési trauma: amikor egy szülő feldolgozatlan traumáktól szenved, az a gyereknevelési képességét is negatívan befolyásolja. Így tudtán és akaratán kívül továbbadja ezt a nehéz családi örökséget a gyermekének.
A transzgenerációs trauma azt jelenti, hogy egy trauma nem csupán arra a személyre lehet hatással, aki átélte azt, hanem az utódaira is.
Az a nemzedékek közti traumaátvitel több módon is megtörténhet:
- a genetika által: a kedvezőtlen körülmények befolyásolják egyes gének működését, és az így kialakult működésbeli változások átöröklődhetnek a következő generációra
- a nevelés által: a szülők feldolgozatlan traumája közvetlen hatással van arra, hogy hogyan nevelik a gyermekeiket
- a kultúra közvetítésével: a történelmi vagy környezeti traumák a kultúra elemeinek közvetítésével, pl. történetek, emlékek, lakókörülmények és a történelmi események más következményei által adódnak tovább nemzedékről nemzedékre. Az a környezet, amelyben az egyén fejlődik, különféle történelmi és társadalmi erők befolyása alatt áll, mint pl. a szegénység, a népirtások, a rabszolgaság, a betegségek, a természeti katasztrófák, stb. Ezek hatásai nemzedékeken átívelő módon lehetnek jelen a közösségben, hatásaik családi emlékeken és szokásokon keresztül jelenik meg az egyén életében, a társadalom szintjén pedig kulturális normák és gazdasági tényezők formájában.