Szorongás I. 

Az ellenállás, az elkerülés és a figyelemelterelés mind-mind olyan viselkedésforma, amely rossz üzenetet küld az agyunknak, és táplálja a szorongás körforgását, ami egyre nagyobbakhoz vezet.

A félelmet a nap teljes egészében kapjuk, generáljuk, érezzük, a különböző stresszhormonok működéseképpen, amit szorongásként és aggodalomként élünk meg.

És mindezt az egészet a saját agyunk játssza velünk!

És ha megpróbálunk tenni ellene, az csak ront a helyzeten.

Az ellenállás, az elkerülés és a figyelemelterelés mind-mind olyan viselkedésforma, amely rossz üzenetet küld az agyunknak, és táplálja a szorongás körforgását, ami egyre nagyobbakhoz vezet.

Az agyunk állandóan dolgozik.

Gondolatról gondolatra ugrál, és ha éppen nem találja a következőt, akkor gyorsan kreál egyet. Az aggodalmak egyre csak visszhangzanak a fejünkben. 

Emberek milliói szenvednek túlzott szorongástól, akár genetikai adottságok, akár traumatikus életesemények miatt.

Egy dolog mindannyiunkra igaz: csak akkor tudunk ellazulni és megnyugodni, ha biztonságban érezzük magunkat.

Az emberek, mint az összes élőlény, elsősorban túlélésre vannak programozva. A legfőbb feladatuk a túlélés- és az ehhez szükséges biztonság fenntartása. Amikor úgy érezzük, hogy ez a biztonságunk forog kockán, feláldozhatóvá válik minden más: az élet szépségének és csodáinak értékelése, a szívünk vágyainak követése, vagy egyszerűen csak a jelenben éljünk.

A szorongó emberek úgy vannak kódolva, hogy úgy érzik, nincs más választásuk.

A koponyánk legmélyén a gerincoszlop tetejénél található egy mandula méretű szervpár, az amigdala. Az agy félelemközpontjának is nevezhetjük.

Minden, amit tapasztalunk: látunk, szagolunk, hallunk, érintünk, érzünk vagy gondolunk, úgy halad át az amigdalán, mint utasok a reptéri biztonsági ellenőrzésen. Az amigdala minden ingerületet azonnal és automatikusan átvizsgál, hogy nem jelent-e veszélyt.

Ha fenyegetést érzékel, aktivál egy riasztórendszert, amely riadóztatja szomszédait: a hipotalamuszt és a mellékvesét, amelyek viszont hormon-és neurológiai jeleket küldenek a szimpatikus idegrendszernek. Arra utasítják, hogy gyorsítsa fel a szívverést és a légzést, árasszon el stresszhormonokkal, illetve állítsa le az emésztést és más, szükségtelen funkciókat. Egyszóval arra, hogy kapcsoljon túlélői üzemmódba.

Ezeket a riasztásokat kellemetlen fizikai érzések, pl. szívdobogás és izzadás, negatív érzelmek, pl. félelem, düh vagy szégyen formájában tapasztalhatjuk meg. Ezek felül írhatnak minden mást, amire gondolni vagy amit megtenni akarunk, és átveszik az irányítást az agy többi része fölött. Túl aktív a riasztórendszer. Túlélünk, de nem gyarapodunk. 

Élünk, de nem tudjuk élvezni az életet. Ha épp nem szorongunk, akkor azon kezdünk aggódmi, hogy mikor veszi el tőlünk a békénket, az épp megélt boldog perceket a szorongás.

A fenyegetettség téves érzékelése és az amigdala téves riasztásai háttérbe szorítanak mindent. Önmagunkat is.

Az agynak ez a része nem egy ártó és gonosz valami!

 Amennyiben harmóniában működik, ez a terület egy hűséges, szorgalmas, a biztonságunkért felelős alkotórész. Csak néha egy kicsit megvadul, és túlreagálja a dolgokat.

És akkor ideje átvennünk az uralmat az irányítása felett!